Rólunk

CÉGTÖRTÉNET

Debreceni központunk, egy olyan beruházás, amely a világon, egyedülálló módon egyesíti az egyetemi szintű pilótaképzést és a speciális egészségügyi igényeket kiszolgáló laboratóriumi kutatás és kisszériás gyógyszergyártás funkcióit.

A létesítmény megalkotásakor, innovatív koncepcióval nyertünk el mintegy 3,5 milliárd forint uniós támogatást, amelynek eredményeként Európában – komplexitásában – mással össze nem vethető intézményt hoztunk létre.

Az új tudományos és szolgáltató központ a kutatás-fejlesztés egyik hiányterületén kezdte meg működését, új munkahelyek teremtésével, tovább erősítve Magyarország második legnagyobb városának meghatározó nemzetgazdasági szerepét. A beruházás létrejöttéhez egyaránt szükség volt a város, az egyetem és az ipari szereplők összefogására.

A légiközlekedés robbanásszerű fejlődése egyre több magasan képzett légügyi szakembert igényel. Erre a kihívásra reagálva a Debreceni Egyetem együttműködésével elindítottuk központunkban a nemzetközi pilótaképzést, ahol a PHARMAFLIGHT, az egyetem kihelyezett tanszékeként működik.

  1. szeptemberétől elindult a 1,5 éves helikopterpilóta képzésünk és a 3,5 éves hivatásos pilóta BSc képzésünk, melynek egyedisége abban rejlik, hogy az ATP(A) vizsga mellett típusjogosítást is biztosítunk hallgatóink számára Airbus vagy Boeing szimulátoraink egyikén. A helikopter pilóta képzés egyedisége az, hogy csökkentettük a képzés időtartamát. A képzés így intenzívebbé vált, de élettani mérőrendszerünkkel képessé tehetjük a hallgatóink számára, hogy nyomás alatt sikeresen teljesítsék az oktatást.

A PHARMAFLIGHT épületkomplexumában 20 szoba áll rendelkezésre, melyek egyben alvásvizsgálatra is alkalmasak. Az alvásfigyelő rendszerrel elemezni tudjuk az alvás minőségét, a zavaró tényezőket és a rossz szokásokat, amelyek kiküszöbölése javítja az alvás hatékonyságát, és közvetett módon a munka teljesítményét és minőségét. A szobák felszereltsége és kialakítása ideális a tanulásra és a pihenésre is.

Központunk büszke arra, hogy az ICAO (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) kutatási partnere lehet, a velük kötött memorandumunk szerint tudományos és kutatási munkát végzünk a repülési személyzet orvosi, élettani és mentális egészségével kapcsolatban. Az így szerzett tapasztalatokat kölcsönösen megosztjuk annak érdekében, hogy az eredmények értékelése révén javítsák a repülésbiztonság szabályozását.

A PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ 2016-ban kezdte meg a működését, és már az első években bizonyította létjogosultságát annak a koncepciónak, amely végig kíséri a légi személyzet szakmai útját, a képzéstől, a munkájuk során jelentkező fáradtság kezelésen keresztül az akár 65. életév feletti teljes értékű repülési tevékenységig. Ennek a koncepciónak egy fontos állomásához érkeztünk, hisz 2020. augusztus 1.-től, intézetünk PHARMAFLIGHT Aeromedical Center Debrecen néven, repülő orvosi vizsgáló központként folytatja tevékenységét. A PHARMAFLIGHT Aeromedical Center Debrecen világszínvonalú egészségügyi berendezései és műszerei hozzájárulnak ahhoz, hogy a közlekedés valamennyi ágazatában hatékonyabban lehessen megállapítani a dolgozók alkalmasságát, és segíthet abban is, hogy szükség esetén megfelelő egészségügyi és szakmai rehabilitációt kaphassanak a munkavállalók.

Engedélyeink

A320D tanusítvány

Hatósági tanusítvány A320

A320D tanusítvány

AeMC DEBRECEN TANUSÍTVÁNYA

Jóváhagyott képző szervezet bizonyítvány

Sajtómegjelenések

Repülőorvosi Központ Debrecenben

Repülőorvosi Központ Debrecenben

A PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ 2016-ban kezdte meg a működését, és már az első években bizonyította létjogosultságát annak a koncepciónak, amely végig kíséri a légi személyzet szakmai útját, a képzéstől, a munkájuk során jelentkező...

Évek kemény munkája: pilótaképzés Debrecenben

Évek kemény munkája: pilótaképzés Debrecenben

A cívisvárosban kitanulható, milyen is a vezetés a fellegekben.  Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a norvégiai központú Pilot Flight Academy pilótaképző akadémia tavaly. Utána érdeklődtünk,...

67-ik Nemzetközi Repülő- és Űrorvosi kongresszus

67-ik Nemzetközi Repülő- és Űrorvosi kongresszus

A PHARMAFLIGHT Zrt. és a Debreceni Egyetem, mint társszervező, idén megtisztelő feladatnak tettek eleget, hiszen az International Academy of Aviation and Space Medicine (IAASM) felkérésére idén, 67-ik alkalommal rendezték megy a Nemzetközi Repülő- és Űrorvosi...

Startra kész a pilótaképzés a Debreceni Egyetemen

Startra kész a pilótaképzés a Debreceni Egyetemen

Megkezdődött az oktatók felkészítése a Debreceni Egyetem angol nyelvű hivatásos repülőgép-vezető képzésére, mely várhatóan a következő, 2017/18-as tanévben indulhat el. A hét féléves „Professional pilot” képzést elsősorban külföldi diákoknak hirdeti a Debreceni...

Magas rangú vendég Debrecenben

Magas rangú vendég Debrecenben

„Azonnal azonosulni tudtam a Pharma-Flight célkitűzéseivel” Október 19-én Debrecenben, a Pharma-Flight Központban járt az ICAO repülésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese, Catalin Radu, akivel a látogatás közben beszélgettünk. – Igazgatóhelyettes úr! A légi...

Egyetemi diplomával a pilótaszékbe

Egyetemi diplomával a pilótaszékbe

Hivatásos pilóta oklevelet és közforgalmi kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedélyt szerezhetnek a Debreceni Egyetemen. - Évente több ezer új repülőgép kerül ki a nagy gyártók üzemeiből, ugyanakkor a légitársaságok már most is égető pilótahiányban szenvednek – ezt...

Interjú az Esterházy Miksa-díjas Dr. Petrekanits Mátéval

Interjú az Esterházy Miksa-díjas Dr. Petrekanits Mátéval

Azt hiszem mondhatjuk azt, hogy több helyen van egyszerre. Kevés embernek ennyire sokszínű és sokrétű a tudományos tevékenysége és jeleskedik ennyi területen egy időben. Laboratóriumi vezető, élettani felmérések és kutatások vezetője, élettanász és még sorolhatnám....

Wizz-kadétok Debrecenből, jövőre indul a képzés!

Wizz-kadétok Debrecenből, jövőre indul a képzés!

Negyven növendék, tizenöt hónapos időtartam. Debrecen lehet a kelet-közép-európai térség pilótaképző központja. A Wizz Air szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Debreceni Egyetemmel és a Pharma-Flight Kft-vel arról, hogy...

A világon egyedülálló központ épül Debrecenben

A világon egyedülálló központ épül Debrecenben

Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén kedden,...

Pharma-Flight a pilótákért és a biztonságért

Pharma-Flight a pilótákért és a biztonságért

Szimulátor központ, gyógyszerkutató és mini gyártó bázis alapkövét rakták le ma Debrecenben, amely a repülési személyzet egészség megőrzésében a világon egyedülálló innovatív megoldásokkal rukkol majd elő. A magyar fejlesztéspolitikát a hazai tudásra kell alapozni –...

Lerakták a Pharma-Flight alapkövét

Lerakták a Pharma-Flight alapkövét

Emlékezetes pillanat volt, amikor 2014. április 29-én Németh Lászlóné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszter, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora,...