A PHARMAFLIGHT küldöttségével és munkatársai előadássorozatával ebben az évben is találkozhattak azok az érdeklődők, akik november közepén kilátogattak az Abu Dhabiban megrendezett – immár hagyományosnak számító – Air Expóra.
A világszerte nagy elismerésnek örvendő szakkiállítás honlapja az alábbiak szerint foglalja össze a légi közlekedés szereplőinek találkozóját: „Globális légiközlekedési kiállítás és konferencia az Egyesült Arab Emírségek fővárosában. Az Air Expo Abu Dhabi célja, hogy az Egyesült Arab Emírségek törekvéseivel és stratégiai pilléreivel összhangban népszerűsítse a kulcsfontosságú fejlesztési ágazatokat és lehetőségeket. A kiállítás a repülés és a légi közlekedés legfrissebb ismereteit, trendjeit és innovációit mutatja be. Emellett kiemeli az Egyesült Arab Emírségek elkötelezettségét a fenntartható légi közlekedés iránt, és bemutatja a környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezéseket. Az eseményen az iparág szakemberei, a kormányzat képviselői és más érdekelt felek a legmagasabb szinten találkoznak.”
A szereplők között tehát ebben az esztendőben is találkozhattak az érdeklődők a PHARMAFLIGHT delegációjával, amelynek tagja volt Győri Gyula kutatásvezető, c. egyetemi docens, tudományos igazgató, Szepessy Kornél üzletfejlesztési igazgató, dr. Szűcs Botond vezető biológus, élettanász és Farkas Gabriella sales menedzser.
A háromnapos látogatás során a küldöttség legfőbb célja ezúttal az volt, hogy a légiipar legfontosabb szereplőinek - légiforgalmi irányítóknak, képzőszervezeteknek, légitársaságoknak és pilótáknak – bemutassa a saját, világszerte egyedülálló PHAPA élettani mérési rendszerét. A nyugalmi élettani mérés megfelelő a légiipari szervezetek kiválasztási folyamatainak elősegítésére, a fáradtságkockázat-kezelés (Fatigue Risk Management) objektív biztosítására, valamint a nyugdíj korhatárt elérő, de tovább dolgozni kívánó dolgozók biztonságos megtartására. A nagy érdeklődés mellett megtartott előadások közben konkrét mérésekre is sor került, amelyen részt vett Didier Mary, az Expo főszervezője, Ziad Elmaamoun, a Szociális Hozzájárulási Hatóság Főigazgatójának tanácsadója, az ETIHAD légitársaság néhány képviselője, az Egyesült Arab Emirátusok Védelmi Minisztériumának számos magas rangú képviselője, a Global Air Navigation Services (GANS – légiforgalmi irányító szervezet) vezetősége (CEO, COO, Head of Safety & Compliance).
A kiállításon nagy érdeklődés övezte a PHAPA nyugalmi mérési rendszert
A PHARMAFLIGHT menedzsmentje külön köszönettel tartozik Yousif Hassan Al Hammadi úrnak (az Expo szervezőbizottságának elnökének, az Emirates Aviation Association elnökének), aki a magyar vállalat kiállító standján személyesen vett részt a PHARMAFLIGHT delegációjának bemutatásában.