Hírek és Sajtómegjelenések

Hírek és Sajtómegjelenések

Egyetemi innovációs fejlesztések a látókörben

Magas rangú állami küldöttség látogatott el a közelmúltban a Debreceni Egyetemre, illetve a PHARMAFLIGHT innovációs és tudásközpontba, az egyetem kihelyezett repülőmérnöki tanszékére.

A vendégek a PHARMAFLIGHT Szimulátor Központját is meglátogattákA vendégek a PHARMAFLIGHT Szimulátor Központját is meglátogatták

A látogatásról a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) által kiadott és közösségi oldalukon megjelent közlemény szerint „a Debreceni Egyetemen járt a NIÜ vezetése. Fontosnak tartjuk, hogy a Technology Transfer Company (TTC) és Science Park projektek esetében ne csak Budapestről tájékozódjanak, hanem az adott felsőoktatási intézményekben, városokban ismerjék meg a helyi adottságokat, helyi megoldásokat, helyi fejlesztéseket. Ezért látogatott Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója, valamint Barabás Réka tudáshasznosítási igazgató Debrecenbe, ahol megismerkedtek a különböző egyetemi, innovációs fejlesztésekkel. Az intézmény, az Innovációs Ökoszisztéma Központ, a technológia transzfer cég vezetőivel való egyeztetések mellett jártak többek között a Gyógyszerésztudományi Kar Pilot Kutatólaboratóriumában, illetve a Pharmaflight innovációs és tudásközpontjában is.”

A megbeszéléseken és bemutatókon a Debreceni Egyetem részéről Prof. Dr. Szilvássy Zoltán rektor, Prof. Dr. habil Bács Zoltán, kancellár és Mag Zoltán Tibor, az Innovációs Ökoszisztéma Központ vezetője kalauzolta a vendégeket. A PHARMAFLIGHT Zrt. tudás- és képzési központot, illetve az ott zajló oktatási, továbbá kutató tevékenységet pedig Nagy Gergely általános vezérigazgató-helyettes és Dr. Pályi Anita jogi és operatív igazgató mutatta be a vendégeknek.

Loading...
Loading...

Adatkezelési tájékoztató / GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

Részletes cookie (süti) lista

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU vagy EN értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.