Hírek és Sajtómegjelenések

Hírek és Sajtómegjelenések

Lerakták a PHARMAFLIGHT alapkövét

Emlékezetes pillanat volt, amikor 2014. április 29-én Németh Lászlóné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszter, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, Koskocsák János, a Bauviv Kft ügyvezetője és dr. Czirják György, a PHARMAFLIGHT Kft. ügyvezető igazgatója lerakta a jövőre megnyíló, világszínvonalú eszközökkel és infrastruktúrával felszerelt tudományos kutató és oktató/képző központ alapkövét.

Alapkő letétel

Mindig nagy öröm és megtiszteltetés egy alapkő letételi ünnepségen részt venni, hiszen az ember tudja, valami olyan maradandó beruházásnak lehet részese, amely vélhetően az utókor számára is meghatározó jelentőségű lesz. Különösen igaz ez a mostanihoz hasonló esetekben, amikor olyan hazai zöldmezős fejlesztésről van szó, amely hazánkat, illetve azon keresztül a kelet-európai régiót gyarapítja majd tudásbázisával – hangsúlyozta megnyitó beszédében Németh Lászlóné fejlesztési miniszter, majd hozzátette, a PHARMAFLIGHT, amelynek alapkőletételére most sor kerül, nemzetközi tudományos és szolgáltató központként működik majd. Hangsúlyozni érdemes ugyanakkor, hogy magas szintű magyar hozzáadott érték létrehozását lehetővé tevő, világszínvonalú eszközökkel és infrastruktúrával felszerelt kutató és oktató/képző központ valósul meg itt, a Debreceni Repülőtér közvetlen közelében. A központ Európában egyedülállóan alkalmas lesz gyógyszerfejlesztéssel, kis szériás gyógyszergyártással kapcsolatos K+F szolgáltatások, klinikai kutatások végzésére, illetve repülőgép szimulátorok révén a légitársaságok személyzetének kiképzésén kívül kutatások végzésére is (repüléssel kapcsolatos orvosi vizsgálatok), így a központ teret biztosít kutatószemélyzet, és K+F vállalkozások számára is.

Az esemény kiemelt jelentőségét bizonyítja, hogy olyan neves közéleti személyiségek fogadták el a szervezők meghívását, mint Farkas Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Farkas András, az NKH légügyi elnökhelyettese, Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója, Fülöp Zsolt, az MLSzKSz elnöke, dr. Lenkei Mirtill, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke, dr. Hardicsay Gábor, az NKH Légügyi Hivatalának repülés egészségügyi főorvosa és Herdon István, a Xanga cégcsoport elnöke

Loading...
Loading...

Adatkezelési tájékoztató / GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

Részletes cookie (süti) lista

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU vagy EN értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.