A PHARMAFLIGHT küldöttségével és munkatársai előadássorozatával ebben az évben is találkozhattak azok az érdeklődők, akik november közepén kilátogattak az Abu Dhabiban megrendezett – immár hagyományosnak számító – Air Expóra.
Küldöttségünk jelenleg is Abu Dhabi-ban tartózkodik, ahol az Air Expo 2024 konferenciáján mutatják be forradalmi megoldásunkat a légiipari biztonság növeléséért - a PHAPA System-et.
Kerekes Gréta nevét az olimpiai atlétikai versenyek idején ország-világ megismerhette, hiszen Kozák Lucával és Tóth Annával tagja volt a hölgyek olimpiai küldötteinek. A 100 méteres gátfutás magyar bajnoka, aki 2023-ban bonzérmet szerzett az Európa Játékokon, Párizsban is elismerésre méltón szerepelt, s csak remélni merjük, hogy ebben egy parányi szerepe a PHARMAFLIGHT-nak is volt. Hogy miért gondoljuk ezt? Nos, a Grétával folytatott következő beszélgetésből többek között ez is kiderül majd.
Az a megtiszteltetés érte a PHARMAFLIGHT menedzsmentjét, hogy az augusztus 3. és 7. közötti időszakra meghívást kapott a párizsi OLY House-ba, amely a World Olympians Association (WOA) által létrehozott olimpiai helyszín. Ezen a helyen olimpikonok, most vagy régebben versenyzett sportolók, illetve a sporttal kapcsolatos intézmények, szövetségek magas rangú képviselői lehettek jelen.
Magas rangú állami küldöttség látogatott el a közelmúltban a Debreceni Egyetemre, illetve a PHARMAFLIGHT innovációs és tudásközpontba, az egyetem kihelyezett repülőmérnöki tanszékére.
“Objektív mérésekre alapozott terhelhetőség és teljesítményoptimalizálás a helikopterpilóta-képzés során” címmel jelent meg Győri Gyula tanszékvezető, Tar Csenge pszichológus és dr. Szűcs Botond biológus tudományos dolgozata a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) kéthavonta megjelenő tudományos folyóiratának júniusi számában.
Hatalmas szakmai elismerést kapott dr. Szűcs Botond, a PHARMAFLIGHT vezető biológusa azzal, hogy levelező taggá választották az International Academy of Aviation and Space Medicine (IAASM) szervezetébe.
Június 3-tól 5-ig Sven Aerts-ot, az Európai Gyógyfürdők Szövetsége (ESPA), továbbá az Európai Egészségügyi Főigazgatóság (European Directorate General of Health) Brüsszelből érkezett képviselőjét és Patrick Bensent, a Brainmark nevű cég alapítóját látta vendégül a PHARMAFLIGHT menedzsmentje.
Horvátországban tartottak bemutatót a PHARMAFLIGHT szakértői, amelyen a horvát piac jelentős szereplői is részt vettek. A zagrábi Hotel Esplanade biztosított helyszínül, ahol munkatársaink bemutatták a PHAPA mérési rendszert és a mögötte álló több évtizedes szakmai hátteret, valamint a horvát Poliklinika Terme Selce vállalkozással közös partneri együttműködésünket is. A rendezvényen Kerekes Gréta magyar gátfutó, valamint Zeljko Oreski, a Horvát Légiirányítók Szövetségének elnöke is tanúbizonyságot tett a mérésekről.
Magas rangú vendégeket fogadtak február végén a PHARMAFLIGHT vezetői. A H.E. Mr. Asad Alam Siam, a Bangladesi Népi Köztársaság Bécsben akkreditált nagykövete vezetésével érkezett delegáció a Debreceni Egyetem meghívásának tett eleget, és a látogatás napjának délutánján került sor arra is, hogy a cég székhelyén találkozzanak Győri Gyulával, a PHARMAFLIGHT Zrt. alapítójával és tudományos igazgatójával, valamint dr. Földi Enikővel, a társaság vezérigazgatójával.
Október végén Abu Dhabiban találkoztak a világ repüléssel és űrgyógyászattal foglalkozó szakemberei. Az IAASM (Nemzetközi Repülési és Űrgyógyászati Akadémia által 69. alkalommal szervezett nemzetközi konferencián (ICASM 2023) a PHARMAFLIGHT képviseletében részt vett kollegánk, dr. Szűcs Botond vezető biológus is.
Beszélgetőpartnerünk: Kerekes Gréta olimpikon, többszörös magyar bajnok atléta, gátfutó
Az Egyesült Államok Szállítmányozóinak Szervezete (FMCSA) meghívására Győri Gyula tudományos igazgató és dr. Szűcs Botond vezető biológus szeptember végén három napot töltött Washingtonban.
A Global Airways népes küldöttségét fogadta a közelmúltban a PHARMAFLIGHT menedzsmentje. A nagymúltú, tekintélyes nemzetközi légitársaság érdeklődésének komoly hangsúlyt adott, hogy a tárgyalásokon részt vett Sandy Bayne, COO (Chief Operational Officer), Arijandas Sliupas, AM (Acountable Manager), Vilmantas Rudelis, HT (Head of Training), Neil Richardson, Chief Training Captain és John O’Shea, Global Airways Ireland képviseletében. A PHARMAFLIGHT Zrt. részéről dr. Földi Enikő vezérigazgató vezette a megbeszéléseket.
Capt. Tóth György személyében ez év júliusától új gyakorlati főoktatója van Társaságunknak. Az egészen kiemelkedő és tekintélyes repülési múlttal rendelkező szakember – amellett, hogy több mint 28 ezer repült óra van a háta mögött – leendő pilóták százait avatta már be a légiközlekedés rejtelmeibe. Talán elég, ha csak annyit mondunk, csaknem ötezer órát oktatott, vizsgáztatott az Airbus A320 típusú szimulátorán.
Három éve már annak, hogy a 2016-ban alapított PHARMAFLIGHT repülőorvosi vizsgálóközpontként is részt vállal a légiközlekedéssel kapcsolatos rendkívül összetett feladatokból. 2020. augusztusától ugyanis PHARMAFLIGHT Aeromedical Center Debrecen néven elégíti ki a kelet-magyarországi régióból és a környező országokból érkezők repülőorvoslási igényeit.
Július elején az Öböl-menti országok légisport szövetségének alelnöke, az Abu Dhabi Al Bateen Executive Airport vezérigazgatója Yousif Hassan Al Hammadi meghívására két találkozón is részt vettek a PHARMAFLIGHT vezető szakemberei.
A nyár közepén érkezett haza Salzburgból a PHARMAFLIGHT Zrt. néhány tudományos munkatársa, élükön Győri Gyulával, a cég tudományos igazgatójával. A rangos konferencián meghívott előadóként vettek részt a PHARMAFLIGHT szakemberei, akik közül dr. Szűcs Botond vezető biológust kértük arra, hogy összegezze a tapasztalataikat.
A PHARMAFLIGHT vezető munkatársai Győri Gyula tudományos igazgató és dr. Földi Enikő vezérigazgató vezetésével 2023. május 12-én részt vettek a Terme Selce által szervezett „2. International Congress Terme Selce Corporate Wellbeing” konferencián.
A fáradtság és a stressz meghatározó módon befolyásolják a reakcióidőt, az érzékelést, valamint a koncentrációt, így döntő szerepet játszanak az légiközlekedési események, balesetek és katasztrófák bekövetkeztében. Ez az oka annak, hogy az emberi teljesítmény optimalizálása a repülés és űrkutatás középpontjában áll.
A PHARMAFLIGHT Zrt. kifejlesztette a PHAPA (PHARMAFLIGHT Aviation Physiological Analysis) névre keresztelt eszközt és módszertant a különösen nagy stresszel járó feladatokat ellátó légi személyzet számára. A program célja a pilóták és légi irányítók...
A megállapodás célja az egyéni teljesítőképesség maximumának elérése. A légi közlekedésben alkalmazott vizsgálati módszerrel mérik fel mostantól a DKV járművezetőinek és forgalomirányító kollégáinak aktuális egészségügyi állapotát. Együttműködési megállapodást írt alá...
Debrecen - Megállapodást között a PHARMAFLIGHT Zrt. és a DKV: a légiközlekedés számára kidolgozott módszereket alakítanak át a járművezetők számára. A „Közlekedési Kultúra Napja” országos eseménysorozat keretein belül május 11-én, a kutatás-fejlesztés valamint az...
A légi személyzet számára már korábban készült hasonló teljesítményt és mentális egészséget segítő módszertan. Együttműködési megállapodást írt alá a Közlekedési Kultúra Napján a DKV Zrt. és a PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ Zrt.– derül ki a...
A PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ 2016-ban kezdte meg a működését, és már az első években bizonyította létjogosultságát annak a koncepciónak, amely végig kíséri a légi személyzet szakmai útját, a képzéstől, a munkájuk során jelentkező...
A cívisvárosban kitanulható, milyen is a vezetés a fellegekben. Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a norvégiai központú Pilot Flight Academy pilótaképző akadémia tavaly. Utána érdeklődtünk,...
Debrecenben rendezik a 67. Nemzetközi Repülő- és Űrorvosi kongresszust. Az öt napos tanácskozáson a nemzetközi légiközlekedés időszerű kérdéseit vitatják meg. A szakemberek ma ellátogattak a PHARMAFLIGHT Tudományos Központba, ahol megnézhették a légiszemélyzet...
Debrecen - A cívisvárosben rendezik a 67. Nemzetközi Repülő- és Űrorvosi kongresszust. A tanácskozáson szó lesz a repülés biztonságról is. A légiipar robbanásszerű fejlődése miatt egyre nagyobb személyzetre van szükség a légiközlekedésben. A többlet feladatokat...
A PHARMAFLIGHT Zrt. és a Debreceni Egyetem, mint társszervező, idén megtisztelő feladatnak tettek eleget, hiszen az International Academy of Aviation and Space Medicine (IAASM) felkérésére idén, 67-ik alkalommal rendezték megy a Nemzetközi Repülő- és Űrorvosi...
2019. január 29-én a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Légi- és Közúti Járművek Tanszékén első alkalommal összesen 5 hallgató tett sikeres záróvizsgát légijármű üzemeltető szakirányú továbbképzési szakon. A helikopter pilóta hallgatókat a Készenléti Rendőrség...
Megkezdődött az oktatók felkészítése a Debreceni Egyetem angol nyelvű hivatásos repülőgép-vezető képzésére, mely várhatóan a következő, 2017/18-as tanévben indulhat el. A hét féléves „Professional pilot” képzést elsősorban külföldi diákoknak hirdeti a Debreceni...
„Azonnal azonosulni tudtam a PHARMAFLIGHT célkitűzéseivel” Október 19-én Debrecenben, a PHARMAFLIGHT Központban járt az ICAO repülésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese, Catalin Radu, akivel a látogatás közben beszélgettünk.
Az ICAO 1944-es megalakulása óta meghatározó szereplője a polgári légi közlekedésnek, azon belül is a kereskedelmi repülésnek. Az általa megtett szakmai javaslatok sok esetben nemcsak irányadók a légi közlekedésben részt vevők számára, de kötelező érvényűek is egyben....
Átadták a PHARMAFLIGHT kutató-képző központot Debrecenben. A mintegy 5 milliárd forintos beruházás a világon egyedülálló módon egyesíti magában az egyetemi szintű pilótaképzést, és a speciális egészségügyi igényeket kiszolgáló laboratóriumi kutatás és kisszériás...
Hivatásos pilóta oklevelet és közforgalmi kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedélyt szerezhetnek a Debreceni Egyetemen. - Évente több ezer új repülőgép kerül ki a nagy gyártók üzemeiből, ugyanakkor a légitársaságok már most is égető pilótahiányban szenvednek – ezt...
Az EXIM partnereinek és ügyfeleinek részvételével megrendezett EXIM Gálán a hitelintézet díjazta a 2014. évi kiemelkedő eredményeket elérő kereskedelmi banki partnereit és ügyfeleit. Az EXIM a 2014-es évet is sikerrel – több mint 500 milliárd forint értékű...
Azt hiszem mondhatjuk azt, hogy több helyen van egyszerre. Kevés embernek ennyire sokszínű és sokrétű a tudományos tevékenysége és jeleskedik ennyi területen egy időben. Laboratóriumi vezető, élettani felmérések és kutatások vezetője, élettanász és még sorolhatnám....
Negyven növendék, tizenöt hónapos időtartam. Debrecen lehet a kelet-közép-európai térség pilótaképző központja. A Wizz Air szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Debreceni Egyetemmel és a PHARMAFLIGHT Kft-vel arról, hogy...
Egy debreceni pilótaképzési központ megalapításáról írtak alá szándéknyilatkozatot pénteken Budapesten a Külügyminisztérium, a Debreceni Egyetem, a Wizz Air és a PHARMAFLIGHT cég képviselői.
Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén kedden, Debrecenben.
Szimulátor központ, gyógyszerkutató és mini gyártó bázis alapkövét rakták le ma Debrecenben, amely a repülési személyzet egészség megőrzésében a világon egyedülálló innovatív megoldásokkal rukkol majd elő.
Emlékezetes pillanat volt, amikor 2014. április 29-én Németh Lászlóné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszter, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora,...
Adatkezelési tájékoztató / GDPR
Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.
Részletes cookie (süti) lista
Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.
PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.
gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU vagy EN értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.
gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.
GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.